2014. április 1., kedd

Elméleti Mágia IV.




Gyermekkori Álom elmélet



Amikor megszületünk, azt valamilyen Céllal tesszük, ám nem tudunk róla. Ez a Cél aztán elkezd elõttünk fényesen világítani és mutatja az Utat. Ameddig kitartasz gyerekként, addig ez marad a Vezetõsugarad, ilyen könyveket olvastál, sõt, még ma is megremeg valami mélyen benned, amikor ilyen filmeket látsz. Ha nem tartasz ki, elfogadsz magad fölé valakit, aki egyfajta Vezérként határozza meg a többi gyereknek, mi a Menõ. Ezt ma Divatnak hívják a Felnõttek Világában. Ahogy nõsz, kezd az eredeti Utad elhomályosodni és átveszi a helyét elõször egy pragmatikus álom (késõbbiekben hivatkozva erre: 2-es Álom), példa erre a 'játékboltban eladó', majd egy szívvágy álom, ami inkább egyfajta attitüdöt jelent már (tûzoltó, rendõr, katona, stb.), jelen esetben másokon segítés alkalmazkodott értelmezését. Aztán elérkezik az ifjú felnõttkor elõszele, ahol elõjön a Civilizációs Álom, ami az esetek 99.9%-ában teljesen elnyomja a Gyerekkori Álmot. Az igen ritka kivétel mindezeket össze tudta hangolni, ám erre akkor igen fogékony kisgyerekként kellett indulni.



Szevasztok!

Én vagyok Isten. Bocsika, hogy csak ezen a weboldalon szólok ki, minden mást sajnos elnyom az egyéni érdekek, különösen a nyereségvágy vakítóan csillogó fénye és nem nagyon érnek rá idõben reagálni a most zajló eseményekre. Sokan épp a karrierükkel vannak elfoglalva - most, amikor a tudatáthelyzések zajlanak és az élelmesek/rátermettek töltik be a pöpec helyeket - páran meg, nem, nos nekik helyezém el saját kezüvé eme sorokat:

Nos, Hölgyeim és Uraim, miután a téteket a Játszók elhelyezték, elindul a Játék. A karaktereiknek elõször át kell jutniuk egy selejtszûrõn, hogy tudjuk, kik alkalmasak a további feladatokra. A selejtszûrõn csak azok juthatnak át, akik a gyerekkori álmaikat követik. Amikor eljön a T0 idõpont - amit a Pályán szellemesen Világvégének hívnak - az összes hitszegõ és unalmas fazontól megszabadulunk úgy, hogy egyszerûen kibasszuk õket a kukába. A továbbiakat később folytatom.



- Te figyelj, gyere hozzám dolgozni!
- Mivel foglalkozol?
- Az mindegy, egy álmot követek. Érdekel?
- Jó a pénz?
- Azzal nem lesz probléma.
- Mi a dolgom?
- Állj be a Csapatomba és segítsd a Célt.
- Csak ennyi?
- És jól meg is fizetlek.
- Nahát ezt a hülyét, persze hogy igent mondok. Mikor kezdek?
- Ha akarod holnap reggel, csak ezt itt írd alá.



Függőség


Függõség okai

1. Fentrõl érkezik egy igény
2. Sokan jelentkeznek rá
3. AZ igénylõ érzékeli a jelentkezõt és igyekszik olyan környezetet biztosítani számára, hogy az igényt kielégítõ energiák generálódjanak
3. A külvilágban az illetõ eléggé elcsúszik, hisz ezután a vállalt feladatteljesítésben van és biztosítania kell a szükséges csatornákat
4. Ha nincs a két lény között összhang, lenn úgy fog minden kinézni, hogy az illetõ teljesen feladja önmagát és az életét valamiért, amirõl õ sem tudja megmondani senkinek, aki kérdezi, hogy pontosan miért is.

Ettõl még lehet egy függöség-ügy vége happy end, hisz itt sincs másképp, ahol mindenben van jó és rossz. Csak ehhez az kell, hogy SEMMIT sem szabad elhinni abból, amit a környezeted magyaráz neked. Ha egy picit is elhiszed és nem kapcsolsz idõben, vagy 1. nagyot kell kapcsolni és állni a hirtelen változást 2. elmerülsz a 'betegvagyfiaméssohanemjutszegyrõlakettõre' vagy a 'ezafelsõtízezeraztcsinálokamitcsakakarokdemenõvagyok' örvényekben.


Megoldás

Olyan lény, aki tekintettel van Terád is.

Kérdés

- És mit mondjunk a tehénnek, a kutyának, a macskának, a halaknak és a többieknek? Rájuk ki lesz tekintettel?
- Elvileg látni lehet majd, hogy az ember viselkedése feléjük megváltozik.